2013 december, akkor dolgoztam 3 éve az X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepénél, mint értékesítési vezető. Egy szokásos vizitnek indult a nap, Lengyelországból, ahogy az 3 havonta történni szokott érkezett meg a régió vezetőnk és rövid évértékelés és jövőre vonatkozó tervek átbeszélése után közölte, hogy cégformát kell váltania a vállalatnak Magyarországon.
Fióktelepből, képviseleti iroda lettünk, azaz nem magyar adózási szabályok vonatkoznak ránk, hanem ami az anyacégre is. 2014-től nem az MNB felügyel minket közvetlenül, hanem a lengyel KNF és 2015 januárjától a londoni FCA, előbbi 22.000 EUR utóbbi 50.000 GBP letétig véd. Ettől függetlenül a magyar szerv közvetetten továbbra is monitorozhatja munkánkat.
Leépítés is volt, ami tipikus multi lépésnek tudható be, ha az elmúlt éveket nézzük itthon. Nekünk ez volt a legnehezebb, megválni több kollégától és kikommunikálni az ügyfeleknek a változást. Bár az ügyfeleket azt leszámítva, hogy esetleg új kollégával beszél majd telefonon és más helyen lesz az irodánk nem befolyásolta, mégis sokakban megrendült a bizalom.
A cég, Xtb, ahol dolgozom és melynek zászlóját továbbra is visszük, jól döntött, azóta már több fióktelepet központosítottak és szigorítottak a kondíciókon (pl CHF páron tőkeáttételének folyamatos csökkentése 2014 nyarától). Nálunk nem voltak nagy bónusz szórások, valószínűleg továbbra sem lesznek, hogy itt nyissanak számlát az ügyfelek. Emiatt többen el is hagytak minket és inkább az maradt, akinek a biztonság és a szakszerű ügyfélkiszolgálás többet jelentett, mint egy bónusz, magas tőkeáttét a számlájára vagy egy plusz kamat EURCHF long irányba (mert bizony voltak/vannak, akik ezzel csábítottak).
Ha valamit, akkor azt jól megtanultam az évek során, hogy amit "ingyen" odadob egy brókercég azért később jelentkezni fog (kiutalási díj, egyéb díjak, stb.). Nem azt mondom, hogy nem sajnálom azokat, akik most várnak a kiutalásokra csak úgy látom, hogy sokan gondolták, hogy a hülyének is megéri bónuszok miatt bedobálni összegeket a kókler brókereknek. Vagy esetleg olyan cégnél kereskednek, amely nemrég indította az online üzletágat.
De, hogy jön ide Svájc és a csőd?
Egyszerű, ahogy azt említettem kicsit több mint 1 éve történt, amikor cégformát váltottunk, és szigorítottunk, ekkor többen vándoroltak át olcsóbb versenytársakhoz. Hihetetlen volt azt megélni, hogy minden héten új brókercég jelentkezik a piacon különböző bónusz és ajándék lehetőségekkel. Lapátolták át egymástól a kisbefektetőket és azokat akiknek csak a "0 adó a jó adó" a mottójuk. Mi pedig nem tágítottunk, nincs bónusz és nincs kóklerkedés mondta az igazgatónk, lehet hogy most érett be.
1 éve hajtogatom a kollégáknak idebent, hogy nagy vihar jön hamarosan a brókercégek piacán, lesznek nagy bukták. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar és pont Svájc lesz az aki véget vet a rengeteg ingyen pénznek.
Hogy beérett-e? Attól függ, hogyan és miképp vonulnak ki a versenytársak...
Ma reggel egy olyan cégről jelentek meg felfüggesztés állapotára hivatkozó cikkek, mely tényleg a lehető legrosszabb marketing annak a vállalatnak is, ahol én is dolgozom. Az Xtb 12 éve tapossa ezt a szektort, a cég, amelyet ma elfoglalt az MNB 20 éve és a legnagyobb versenytársnak számít itthon. Azt azért hozzá kell tennem, hogy az online üzletágat nemrég építették ki a Saxo Bank partnereként és valószínűleg ez az ág van most bajban.
Vannak ott ismerőseim, barátom és biztos vagyok benne, hogy csak átmeneti az állapot, de azt is látom, hogy erősen meg fogják tépázni a 112 fiókkal rendelkező intézményt. El tudom képzelni mekkora változást hozhat ez azután, hogy nálunk egy cégforma váltás miatt sokan elbizonytalanodtak.
Nem szoktam a versenytársak ellen beszélni, mert anno értékesítőként is megtanultam, hogy nem az az ügyfélszerzés legjobb módszere, ha szidjuk a másik céget, inkább azt kell megmutatni mi van a saját kondíciókban, hátterünkben és miért jobb.
Ennek ellenére szerintem van még olyan, akinél hamarosan hasonló hírekről olvashatunk. Mi a suta tanulság?
1 - Jó kereskedő vagy nincs szükséged bónuszra (így máris kizártad a kóklerek felét)
2 - Biztosítás, felügyelet (nem minden a 0 spread és magas tőkeáttét)
3 - be és kifizetés: teszteld, vezessen Magyarországon számlát a vállalat