A 18000-ES TÁMASZTÓL LEHET ÚJRA ERŐ A BUX-BAN
A hetet ismét Balogh Balázs kitekintésével kezdjük, ez a Hetes. Az elemző elmondása szerint láthattunk némi átrendeződést a magyar tőkepiacon, a Buda-Cash botrány híre nem tett jót a hazai piac megítélésnek. De a BUX eredményességén ez nem igazán látszott meg, a magyar a részvények még mindig igencsak alul vannak értékelve az elmúlt éveket nézve. Egész jó beszállási pontokat láthatunk a BUX-kosárnál. A bankok terhei csökkentek, több blue chip is felfelé indulhat. Most 18.280 pont körül járunk és a 18.000 pontos támasszintet tartjuk annak a fontos vonalnak, ahol megállhat az az esés, ami a hét elején elkedződött -összegezte Balogh Balázsm majd hozzátette, hogy az is benne van a pakliban, hogy jelenleg csak profitrealizálás történik. A 100-as és s 200-as mozgóátlagok alapján lehet látni, hogy ezeket az árfolyam az elmúlt években nem tudta áttörni, és ez volt az az zóna, amely többször visszafogta a vételi erőt. Balogh Balázs elmondta, hogy tartják továbbra is azt, hogy 2016 szeptemberéig, főleg az EKB stimulusának köszönhetően feljebb költözhet a BUX árfolyama. Azok, akik eddig kicsit bizonytalanabbak voltak egy beszállót illetően, a 18.000 pontos szintek alján elgondolkozhatnak a vételi lehetőségen - foglalta össze Balogh Balázs a helyzetet a Hetesben.